Ismerd meg az Infinety csapatot! - Budinszki Gábor, Head of Sales and Business Relations

2024. július 17.

Kollégáink mini-interjú sorozatának júliusi alanya Budinszki Gábor sales szakterületi vezetőnk, aki tizedik éve viseli az Infinety mezt. Elmondja, hogy szerinte mi a legnehezebb a vezetői létben, mi változott a piacon az elmúlt évtizedben, illetve megtudhatjuk, hogy az „Így jártam anyátokkal” vagy a „Jóbarátok” a jobb sitcom.

Hogyan kerültél a céghez?

A klasszikus úton, 2015-ben. Álláskereső portálon találkoztam a hirdetéssel, megtetszett, hogy a digitális szektorban dolgozhatok, gondoltam, az nem fog bedőlni (nem is dőlt 😀). Emlékszem, hogy a Szépvölgyi úton sétáltam felfele télen, kb. az interjúm előtt egy órával már az épület előtt mászkáltam, és a „top 20 digitális marketing rövidítés és fogalom” Google keresésre kapott találatokat böngésztem, hátha egyből röpdolgozatot is kell írni.

Mi a legnagyobb kihívás most a munkádban?

Szerintem nagyjából az, ami minden vezetőnek. Egyensúlyozni a termékfejlesztés, a people management, az ügyfeleket közvetlenül érintő kiemelt sales feladatok és az általános szakterületi „üzemeltetés”, nameg persze a sosem megkerülhető operáció között. Azt szoktam mondani, hogy ezek olyanok, mint a pálcákon megpörgetett tányérok, ha megpörgetsz egyet, egy ideig megy saját magától, de hamar leesik, ha túl sokáig szöszmötölünk egy másik tányérral.

Minden elemét szeretem a munkámnak, középszerűen pedig egyiket sem célom csinálni. Ugyanúgy létre kell jönnie egy új technológiai fejlesztésnek, és ugyanúgy elérhetőnek kell lennem kérdés esetén telefonon a 3 hete a cégnél dolgozó junior kolléga számára is. Gyakori visszatérő frázis a vezetők között, hogy többet már nem nagyon tud az ember dolgozni, csak okosabban, hatékonyabban. Ennek az elméleti optimumát kutatom, keresem, bár elérni talán nem lehet, konvergálni hozzá viszont annál inkább. Szerintem gyakori probléma a cégeknél, hogy az lesz vezető, aki egyébként az akkori szakmai feladatait a legügyesebben végzi, majd elvárják tőle, hogy mindenféle további támogatás nélkül jól teljesítsen. Csakhogy a vezetőséghez egy csomó olyan skillre van szükség, amely – ha nincs meg zsigerből – akkor tanulható, jobban mondva megtanulandó. Szerencsére itt az Infinetynél személyre és szenioritási szintre szabott éves képzésprogram van, elképesztően sokat tanultam a vezetői létről, jó, hogy nem vagyok magamra hagyva.

Mennyit változott a piac azóta, hogy itt dolgozol?

Ez a tizedik évem a cégnél, ami digitális-evolúciós léptékben ennél jóval többnek tűnik. Sosem felejtem el, hogy az először elkészített árajánlataimban még külön jelöltük a mobilra optimalizált sitelistát, annyira kevés volt. Ma meg már 6-8 évvel le van maradva, aki a „mobil évéről” beszél.

Az oktatásom alatt sokszor került szóba az RTB (Real Time Bidding) mint a programmatic ekvivalense. Ebből is látszott, hogy a hazai piac hol tartott ebben a folyamatban. Az oktatóm megnyugtatott, hogy ez a programmatic dolog még nagyon új, nem kell vele sietni, ma viszont a bevételünk egy igen jelentős hányada programmatic (automatizált, algoritmus alapú) természetű kampányokból érkezik. Ez az én székemből nézve – 10 év ellenére – egy szempillantás alatt történt, döbbenetes, hogy fejlődik a piac.

A viewability (vagy egyáltalán az ad verificaiton) még szóba sem került, ezt menet közben kellett megérteni, és terméket fejleszteni rá. Arról nem is beszélve, hogy mostanában már inkább Attention, azaz user-figyelmi metrikákról szól a friss szaksajtó, ami egy újabb lépcsőfok a hirdetéshatékonyság mérésében. Ezzel szoros összefüggésben alapjaiban változott meg az, hogy mi számít jó minőségű inventorynak. 2015-ben, amikor jöttem, akkor egy bannerkampány során a fő metrika az volt, hogy hány hirdetésmegjelenésre számítunk, ebből körülbelül mennyi kattintás lesz, és mekkora frequencyvel futtatjuk. Ma a láthatóság és márkabiztonság (nameg a sarkon már éppen beforduló) figyelmi metrikák a feje tetejére állította a modern „jó minőségű” inventoryról alkotott képet, a felhasználókról birtokolt, és a kampány során okosan felhasznált adatokról nem is beszélve.

Az AI mint buzzword nehéz kérdés, mert egyrészt maga a fogalom nem újkeletű, másrészt gombaként szaporodnak azok a szolgáltatók, akik – valamilyen vélt vagy valós – mesterséges intelligencia-alapú terméket kínálnak a legkülönfélébb eredménnyel. Van olyan, amelyet mi is már használunk, de nagyon odafigyelünk, hogy csak olyan dolgokat vigyünk az Ügyfeleknek, amelyek kiróbáltak, működnek, garantált eredményt szállítanak.

FOMO jelleggel én is megemlítem a COVID utáni kulturális változástokat, ami a salest leginkább úgy érinti, hogy egyre kevesebb a személyes találkozó az Ügyfelekkel, sokszor csak Teamsen prezizünk vagy egyeztetünk egy-egy futó kampányról. Ez egyrészt szuper időhatékony, viszont vallom, hogy a nap végén a B2B is B2C, az emberi kapcsolódást nem lehet igazán kivenni a képletből még jóideig. Van olyan Ügyfelünk, akivel közel egy éve dolgozunk együtt, de még csak válltól felfelé láttam, céges háttér előtt, headsetben.

Mire vagy a legbüszkébb?

Egyre nehezednek a kérdések 😀. Egyet nem tudok kiemelni, hadd csaljak egy kicsit!

Szakmai fronton arra, hogy független sales houseként álljuk a versenyt és ott tudunk lenni a top szereplők között minden körülménytől függetlenül. Arra is, hogy a teljes ügynökségi piac – elmondásuk és a tapasztalatuk - szerint örömmel veszi fel nekünk a telefont. A legnagyobb ügynökségi és direkt hirdetők (és sok-sok kisebb) folyamatosan a portfóliónkon vannak. Kéttucat ember tavaly 1 117 hirdetési kampány hozott össze, ez szerintem nem semmi. Azt is jó nézni, ahogy új kollégák érkeznek és 1-2 év alatt igazi szakemberré válnak, talpig Infinety mezben.

Ha kicsit csak Gáborként válaszolok, akkor arra büszke vagyok, hogy a hazai, sokszor keserű közvélekedéssel ellentétben önerőből, egy iparágba nulla tudással érkezve álltam, állom meg a helyem, és az ügyvezetőim egy szakterületet is rám bíztak, hosszú távon számolunk a másikkal, együtt megyünk előre emberileg-szakmailag. Szeretnék ellenpéldaként szolgálni azok számára, akik csak háborgást és toxikus munkahelyi sztorikat olvasnak a LinkedIn-en (ami egyébként sokszor rettentően félrevezető platform).

Miért szeretsz itt dolgozni?

Leginkább azért, mert van tétje és következmény a munkámnak. Azonnal látható, ha teljesítek, és a teljesítmény-romlás is szembetűnő. A céges kultúra végtelenül nyitott abban az értelemben, hogy bármikor van újító ötletem, akkor azt kellő döntéselőkészítéssel meg tudom valósítani. Junior koromban is fejleszthettem új termékeket, ha jó ötleteim voltak (meg persze, ha utána el is tudtuk adni 😀), most pedig már tőlem is várják, hogy irányt jelöljek ki az új technológiák és termékek ösvényén. Gyakori frázisom, hogy a független hazai cégnek azonos az előnye, mint a hátránya: amit megteremtünk, az a miénk, viszont, ha nem teremtjük meg, akkor más nem adja oda. Van, akit elriaszt a második, engem motivál az első, szeretem a felelősséget.

A felsővezetés nem irigykedik és karfát szorongat, hanem támogat, és minden szükséges eszközt megad ahhoz, hogy szakmailag fejlődjünk, és jobb eredményeket érjünk el, mindeközben őszintén tudnak érdeklődni arról, hogy hogyan van a kislányom. Azért ez ritka. Az a szervezeti kultúra jó, ahol az egyén és a cég céljai egy irányba mutatnak, és ez nálunk ilyen.

Számos kollégával tizedik éve dolgozunk együtt, házasságok köttettek, gyerekek születtek, azért megható ebbe belegondolni (abba pedig egyenesen megdöbbendő, hogy hiába vagyok itt 10. éve, nem vagyok benne a top három rangidősben).

Kicsit a bejárati ajtón kívülre tekintve a piac is elképesztően izgalmas. Annyi technológiai megoldás létezik, hogy az ember nem győzi megtanulni, elhelyezni a saját mentális térképén azokat. Az ügyfélkultúra is szuper, őszintén szeretem az Ügyfeleimet, főleg, ha a szakmázáson túl valódi emberi kapcsolatok alakulnak ki.

Mivel telik egy átlagos munkanapod?

Az átlagos munkanap sajátja, hogy attól átlagos, mert valójában sosem olyan 😀. Sokféle dolgot csinál a csapat, inkább ezekből válogatok most:

Ügyféltalálkozóra megyek / prezentálok, meetinget tartok (vagy azon ülök), termékfejlesztek, ügymeneteket csiszolunk vagy újakat hozunk létre, terméket fejlesztek, dolgozok a cég B2B kommunikációján, teljesítményértékelek, riportoltatok (és persze riportolok), stratégiát alkotunk, komplex árajánlatokat állítunk össze. (Sajnos) mikromenedzselek, versenytársat elemzek, hírlevelet készítünk, ügyfélkéréseket kezelek, a Teams csoportba vagy a szakterületi messenger csoportba 1-2 GIF-et beküldök. Az előzőekhez gondolatban 3-4 kávét még be kell súvasztani, és kész is az átlagos munkanap.

Hogyan töltöd a szabadidődet?

A családommal leginkább. De, ha azt az időt kivonjuk, akkor a „maradékban” edzőterembe járok, kosarazom, kosaras kártyákat gyűjtök és NBA-t nézek (mondjuk, amióta apuka vagyok és emellé legalább 7 óra alvást igényő ember, azóta már inkább csak az NBA meccsek összefoglalóit nézem meg reggeli mellé). Nagyon szeretek videójátékozni, az utóbbi egy évben a Diablo széria friss darabját pörgetem, októberben jön az új, nagy mázli, hogy addigra már készen leszünk az Infinety évközi prezentációval. Szeretem a Sci-Fi sorozatokat és filmeket, a Star Warst (igen, az új sorozatokat is), és kb. egy éve rájöttem, hogy kevés megnyugtatóbb dolog van a Star Wars LEGO-k építésénél. Talán csak az, ha ajándékba kapom, és nem nekem kell rá külön költeni.

Mi a legemlékezetesebb Infinety élményed?

Erre azért borzasztó nehéz válaszolni, mert mindenféle emelkedett nagyotmondás nélkül mondhatom, hogy én már ide haza járok. Namost mondd meg, hogy melyik volt a kedvenc pillanatod a nappalidban! 😀 Hogy mégis elvégezzem a feladatot, megpróbálok szakmai és nem szakmai emlékek közül szemezgetni.

Nem szakmaiak közül volt egy (valójában számos) legendás ottalvós csapatépítőnk a Kreinbacher Birtokon. Mondanom sem kell, hogy az élménynek köze van pezsgőkhöz, az egy jól sikerült nap-éjjel-hajnal volt, meg egy fájdalmas reggel. Tulajdonképpen az összes ilyen pillanat a csapathoz köthető, ami egy évtized alatt nyilván megváltozott, de a jó hír, hogy mindig olyan érzésem van, hogy „na ez a csapat most a legjobb”. Junior koromban, amikor még „volt rá időm”, sokszor küldtünk körbe egymásnak kézművesen, nagy műgonddal szerkesztett szakmai mémeket, azok zseniálisak voltak. Emlékszem, egyszer-kétszer annyira folyt a könnyem a nevetéstől, hogy be kellett mennem az egyik tárgyalóba, mert egyszerűen nem bírtam magammal.

Nagyon érdekes, hogy szakmai vonalon mindig az apróságok a legemlékezetesebbek. Az évente kiküldött Évzáró Szakmai Kérdőívben volt, hogy név szerint említett az Ügyfél, mondván mennyire szeret velem dolgozni, szeretné kiemelni a munkámat. Ezek végtelenül sokat dobnak a motiváción, és nagyon jól is esnek. Ide tartozik az, amikor visszajelzik a Partnerek, hogy a mi prezink volt magasan a legjobb a médianapon, hogy mennyire felkészültek vagyunk, vagy a drága idejükből arra szánnak egy keveset, hogy elégedettségüket tolmácsolják egy extrán jól sikerült kampány után. Tudom, viccesen hangzik, hogy ezek a legemlékezetesebb szakmai sikerek, de ez az igazság, engem ez hajt.

Melyik a kedvenc filmed vagy sorozatod és miért?

Mindig elgondolkodom, hogy mi a definíciója a „kedvenc” filmnek. Ha az, hogy ezt a filmet nem kapcsolnám el soha, akkor az a Harry Potter széria bármelyik darabja. Paradox módon szerintem a Kevin Costner-féle Robin Hoodot láttam legtöbbször életemben, de csak azért, mert megvolt kazettán, és mindig benne volt a VHS-ben a nappaliban.

Sorozatok közül a legnagyobb hatással rám egyértelműen a How I Met Your Mother volt, akkortájt voltam gimnazista, amikor futott a széria, és valahogy mindig sikerült reflektálnia az aktuális dolgaimra. A baráti társaságommal ma is aktívan beépítjük a beszélgetéseinkbe a sorozatban elhangzott legendás mondatokat. Felnőtt fejjel nézve is elképesztő, mennyi életigazságot fogalmaznak meg benne. Az Insta algoritmusom állandóan HIMYM reeleket javasolt (karórák és gym content mellett), nem véletlenül. Minden Jóbarátok fantól ezúton kérek elnézést.

Mi a kedvenc állatod?

A dínók. Sajnos nincs sajátom. Még.