2020: kampánymenedzsment területi spekulációk

2020. február 27.

A 2019-es évre vonatkozóan akadt néhány határozott elképzelésünk arról, hogy milyen trendekre számíthatunk a médiapiac felől. Ezekről a trendekről a tavalyi év elején készítettünk egy blogbejegyzést, így most arra gondoltunk, hogy érdemes visszatekintenünk, és megvizsgálnunk, mennyire sikerült jó előrejelzést adnunk. Lássuk tehát, mit becsültünk fel jól és mit nem! Mivel ugyanezen kihívást 2020-ra is elfogadtuk, így az idei évre vonatkozóan is szeretnénk megosztani néhány lehetséges kimenetelt az olvasókkal.

Számvetés 2019-ből

Nem szeretnénk indokolatlanul megdicsérni magunkat, de egészen magas százalékban sikerült jól becsülnünk 2019 elején a médiapiaci trendekkel kapcsolatban (elrugaszkodó téteket/igéreteket ugyan nem tettünk, de azért így is szépnek gondoljuk ezt az eredményt).

Feltevés 1: A 2018-as kampánymegrendelések számát túlszárnyaljuk, illetve vezető sales house-ként tudjunk jelen lenni a kereskedelmi szempontból kiemelt célcsoportokban.

Jelentjük, hogy ez sikerült elérnünk: 2018-ban összesen 1058 db kampánymegrendelést teljesítettünk, míg ez a szám 2019-ben 1067 darab volt. Ez ugyan nem kiemelkedően nagy ugrás, de mégis azt jelzi, hogy Ügyfeleink nagymértékben bízták – és bízhatják továbbra is –, az Infinety-re kampánymegjelenéseiket, digitális kommunikációjukat. Ami pedig az elérésünket illeti: örömmel jelenthetjük, hogy a 2019-es évet a Gemius ranking alapján vezető elérésű sales house-ként zártuk!*

Feltevés 2: Külsős mérőrendszerek nagyobb mértékű használata kampányokban.

A tavalyi tapasztalatok alapján egyre nagyobb tendenciát mutatnak a személyre szabott hirdetések, illetve az ezekhez tartozó brand safety beállítások. Ügyfeleink több, mint 50%-ánál látjuk azt, hogy az eddig használt, a reklámszerverük által nyújtott mérések mellett, további rendszerek kerülnek implementálásra. Ezen rendszerek között van olyan, amelynek használata „csak” a mérésekben nyilvánul meg, de olyan is, amely már közvetlenül a hirdetéskiszolgálást is befolyásolja (jellemzően; nem engedi a mérőrendszer által gyanúsnak vélt tartalom mellett megjeleníteni a Hirdető üzenetét).

Feltevés 3: A mobil felületek térnyerése tovább növekszik.

A 2019-es megrendelések alapján 2018-hoz képest 10%-os forgalomnövekedést tapasztaltunk mobil fronton a hirdetésszerverünk adatai alapján, vagyis sikerült ilyen téren is megfelelően jósolni.

Feltevés 4: Rich media formátumok használatának aránya növekszik 2018-hoz képest.

Itt nem látunk érdemi változást; hasonló intenzitással zajlott a rich media formátumok használata 2019-ben, mint ahogy 2018-ban. Úgy tűnik tehát, hogy inkább tekinthető ügyfélszinten eldöntendő kérdésnek az egyedi formátumok használata, mintsem mint egy általános érvényű tendencia a hazai médiapiacon.

Feltevés 5: Viewability értékek követésének növekvő tendenciája 2019-re.

Szintén egy olyan terület, ahol érdemi kiugrást nem tapasztalatunk az ügymenet tekintetében. Habár úgy látjuk – és ezt a piacról érkező visszajelzések is rendre megerősítik –, hogy a viewability egyre központibb helyet foglal el a kampányok fontos teljesítménymutatói között, a változás melyet ezen terület számunkra 2019-ben mutatott, inkább jelezte a stagnálás, és a pozitív várakozások tendenciáját, mintsem kiugró trendet.

Feltevés 6: Az online stream-ek térnyerése tovább növekedik.

2019-ben két új nagy szereplő csatlakozott a stream csatornák sorába: a Disney és az Amazon is piacra lépett a két vezető – Netflix és HBO GO – mellé – ezzel erősen átrendezve a versenyhelyzetet, emellett pedig rengeteg új felhasználót csábítva be ebbe a szegmensbe. Ami pedig ehhez kötődően a potenciális pre-roll megjelenéseket illeti: pre-roll videó megrendeléseink száma magas, 52%-os növekedést mutattak 2018-ról 2019-re nézve, így ezen megoldás térnyerése egyértelműen visszacsatolható a Hirdetők irányából.

Milyen elvárásokat hozhat 2020?

Sokat töprengtünk rajta, milyen területen változnak majd az elvárások az új évtized kezdetén, az alábbiakra jutottunk:

Az online stream térnyerése tovább emelkedik: a korábban említett új szolgáltatók, valamint a pre-roll értékesítéseink alapján növekvő tendenciára számítunk. Amiben talán másabb lesz a folytatás az az, hogy a streamelés is elkezdett nagyobb arányban a mobil irányába terelődni. Ezzel párhuzamosan pedig a pre-roll megjelenések értéke is erősen növekszik, azonban az ehhez kötődő elvárások is: ez nem feltételül csak teljesítménymutatókkal mért adatokban teljesedik ki, hanem a tematika szerinti targetálásokban, és a kínálatban szintén.

Ezek mellett pedig a brand safety és suitability már régóta aktuális téma, azonban idén még hangsúlyosabbá válhat a kérdés, melyhez igyekszünk továbbra is alkalmazkodni minőségi, magas márkaértékű és brand-safe felületeket biztosítani hirdető Partnereink számára; akár új szolgáltatók bevonásával, akár egyedi ajánlatokkal, melyek maradéktalanul megfelelnek elvárásainak.

 

*Forrás: Gemius – DKT 2019.december 15+ belföldi internetezők, Total platform