Szezonalitás tematikák szerint – szótár oldalak

2020. június 30.

A különböző tematikájú weboldalaink szezonalitását bemutató sorozatunk következő szakaszához érkeztünk, melyben részletesebben szeretnénk bemutatni két szótár oldalunk elérési adatait. Ahogy beköszönt a nyár, és elérkezik az iskolai szünet, valamint a szabadságok ideje, úgy egy kicsit a szótár oldalak is „megpihennek”, de csak azért, hogy szeptemberben újra kimagasló elérési adatokat produkálhassanak. Éppen ezért érdemes lehet figyelembe venni kampánytervezésnél az éven belüli felívelő szakaszokat.

Szotar.sztaki.hu

A szotar.sztaki.hu immár 24 éve az egyik legkedveltebb online szótár a fiatalok körében. Talán blogunk olvasói között is vannak olyanok, akik emlékeznek arra, hogy 8 éve milyen trükkösen újult meg az oldal. Egy fénykarddal lehetett szétrombolni a régi felületet, ami után láthatóvá vált a megújult külső. Az oldal azóta mért elérési adatai is bizonyítják, hogy az átalakulás igen jól sikerült.

2019-es Gemius Explorer adatok szerint a szotar.sztaki.hu esetében az évnek két kiemelkedő időszaka is van. Az első ilyen periódus januártól márciusig, a második szeptembertől novemberig tart. Az év első három hónapjában havonta átlagosan 481.766 egyedi látogatót vonzott az oldal, akik összesen több mint 14.500.000 oldalletöltést generáltak. A második kiemelkedő időszakban az egyedi látogatók havi átlagos száma 328.643 volt, míg oldalletöltésekből 10 543 163 jött össze.

Hirdetési felületeit tekintve elérhető az oldalon desktop 970x250-es és 160x600-as méret is desktopon, mobilon pedig egy 480x480-as zóna. A mobil forgalom aránya 45%-os ennél az oldalnál.

Topszotar.hu

A topszotar.hu fejlesztésénél elsődleges szempont volt, hogy a szótárazni vágyóknak ne kelljen választani az írott szótárak minősége, és a kényelmes online hozzáférés között, valamint, hogy olyan tartalmak is legyenek az oldalon, melyek érdekes plusz információkat hordoznak, mint például a keresett szóhoz kapcsolódó kifejezés-szótár és példamondatok. Az átgondolt fejlesztés eredményeként idén már több hónap is volt, amikor 800.000-nél is több egyedi látogató is kereste fel az oldalt.

2019-es Gemius Explorer adatok alapján látható, hogy egész évet tekintve viszonylag egyenletes teljesítményt mutat az oldal, ez alól csupán a nyári időszak kivétel. Tavaly június és augusztus között, havi 617.655-re csökkent az egyedi látogatók átlaga, szeptembertől viszont újra 700.000 feletti számok születtek és az egy főre jutó oldalletöltések is emelkedésnek indultak az ősz beköszöntével.
Az oldal két desktop és két mobil zónával rendelkezik. A desktop zónák mérete 728x90 és 970x90, a két mobil zóna pedig 300x250-es hirdetéseket tud fogadni. A mobil forgalom aránya itt 63%.

Amennyiben bemutatott felületeink bármelyike felkeltette kommunikációs céllal rendelkező olvasóink érdeklődését, várjuk szíves megkeresésüket a sales@infinety.hu címen! Amennyiben pedig tartalmával a hazai piac egyik vezető, független médiaportfóliójához szeretne csatlakozni, kérjük vegye fel a kapcsolatot kollegánkkal a portfolio@infinety.hu e-mail címen!