2018-as bannerformátum újdonságaink egy csokorban

2018. április 5.

Fejlesztő csapatunk 2017-ben sem tétlenkedett, hogy az idei évre vonatkozóan vizuálisan újra felrázza a standard bannerformátumok állóvizét. A 2018-as rich media újdonságaink egy része inkább funkcionális kiterjesztés: frissítések, melyekkel ugyan már találkozhattak korábban hirdető Partnereink, de új köntösben, új felületeken váltak elérhetővé. Koncepcióban azonban változatlanok: mindegyik egy olyan html kerettel működik, amely lehetővé teszi, hogy Ügyfeleinknek csak a kreatív tartalmat kelljen hozzá legyártani, az interaktív működést már maga a formátum teszi lehetővé. Néhányan már ki is próbálták új formátumainkat, így pár mintával is tudunk szolgálni arról, hogy milyen lehetőségek rejlenek az alábbi bannerekben:

2Face: Két egymáson elhelyezkedő elemből álló formátum, melynél az egyes elemek láthatósága attól függ, hogy a banneren lévő elválasztót milyen irányba mozgatjuk. Álló- vagy fekvő formátumtól függően fel-le, vagy jobbra-balra mozgatható az elválasztó ikon, ezáltal felfedve az egyik réteget jobban, míg a másikat elrejti.

A két képkreatív tartalmának tervezésénél érdemes lehet rájátszani akár több termék ötletes megjelentetésére; de látványos tud lenni ugyanazon kreatív részben, vagy teljes egészében történő átszínezése; valamint akár az elválasztó ikon cseréje is megoldható, ha a tolóajtószerű működéshez olyan koncepció születik meg a kreatív fejekben, amelyhez erre is szükség lehet.

Scroll: kép- és html kreatív kompatibilis formátumunk esetében a szövegközi elhelyezés javasolt a látványos megjelenés érdekében. Ez egy méretet változtató formátum, mely akkor jelenik meg, vagyis nyílik, amikor a user a site azon részére görget, ahol maga a hirdetési felület van. Ekkor pushdown jelleggel a banner kinyílik és letolja a reklámzóna alatt található tartalmat. A kreatív jobb felső sarkában található bezáró gombbal eltüntethető a banner, amely addig nem is jelenik meg újra, amíg a felhasználó nem frissít rá az aktuálisan betöltött oldalra, vagy megy át másik olyan felületre, ahol szintén megtalálható ez a fajta elhelyezés.

Szövegközi megoldása révén hatékony banner, hiszen cikkoldal olvasása közben találkozik vele a user, releváns hirdetési tartalom esetén képes lehet jóval átlag feletti átkattintási arányt produkálni.

K2 desktop: folytatódik a két kreatívval működő bannereink felsorolása. A K2 mobil felületekről már ismerős lehet; a továbbfejlesztett verzióban a platform desktop, a működési elv viszont változatlan. A usernek scrollozás során áttűnik egyik képből a másikba a banner. Több üzenet megjelentetésére ezáltal ugyanúgy alkalmas, desktopon a CTR% is magasabb, mint egy hagyományos beágyazott megjelenés esetén. Interaktív működésével pedig az időigényesebb gyártási keretekkel járó html bannereket is ki tudja váltani az Ügyfeleknél: mind üzenet átadásban, mind látványosságban hasonló eredmények érhetők el vele.

IAB standard méretekben elérhető képformátumú megjelenés, „DualKreatív” jeligére.

 

Mayon desktop: egy másik, szintén mobilról átültetett formátumunk, a Mayon is kapott asztali verziót kép, html és videós változatában. Az elmúlt két negyedévben legaktívabban használt mobil bannerünk desktopon még látványosabb - elérhető méretekben viszont picit megszűrtük a választékot; inkább a fekvő, szövegközi elhelyezésekben látjuk hatékonynak: 300x250 px, 468x120 px és 640x360 px-es anyagok leadását várjuk ehhez a megjelenéshez.

#DualKreatív

Video Olümposz Simple: In-banner videós megjelenés az Olümposz formátumunk első fázisára építve. A különbség abban van, hogy míg a hagyományos Video Olümposz bannerünk két fázisú megjelenés (egy beágyazott méretben fut loop-olva videó, majd kattintásra, vagy 3 másodperces mouse over-re megnyílik egy full page video layer, ahol maga a videó már kezelhető felületet kap), addig a Simple az első fázis megjelenését tartja meg ebből, de a második fázis videókezelési lehetőségeivel. Van egy fix képanyaggal ellátott, valamint egy mozgó, videós része is, a megjelenés alsó sávjában pedig a videó lejátszó elemei találhatóak (amivel így nagyban hasonlít egy sima in-banneres megjelenésre: jelen esetben viszont egy szépen formázott, egyedi playerrel rendelkező formátumot kapunk).