Ismerd meg az Infinety csapatot! - Lengyel Nikolett, Senior Partnership Development Manager

2024. szeptember 30.

Kollégáinkat bemutató mini-interjú sorozatunk szeptemberi alanya Lengyel Niki, aki házon belül a portfóliómenedzsment szakterületet vezeti annak ellenére, hogy csak két éve erősíti az Infinetyt. Ahogy megszokhattuk, mesél a kihívásokról, piaci változásokról, és persze jónéhány személyes információt is olvashatunk róla.

Hogyan kerültél a céghez?

2022 nagy részét álláskereséssel töltöttem. Néhány helyre elküldtem ugyan az önéletrajzom, de az interjúk alkalmával valahogy egyik helynél sem éreztem a vibe-ot. 2022 szeptemberében egy álláskereső portálon találtam meg az Infinety hirdetését, amiben Portfólió managert kerestek. Szimpatikus volt a hirdetés, így beküldtem az önéletrajzomat. Ez volt az első és egyetlen állásinterjúm akkoriban, ahol az interjút követően is érdekelt a lehetőség. Örömmel újságoltam egy barátnőmnek, hogy végre találtam egy érdekesnek tűnő pozíciót és mint kiderült, média tervezőként csupa pozitív tapasztalata volt az Infinetyvel így még szimpatikusabb lett számomra a cég. Hihetetlen, hogy már 2 éve itt vagyok.

Mi a legnagyobb kihívás most a munkádban?

A legnagyobb kihívás egyben a szépsége is a munkának: a felgyorsult világban a fogyasztói szokások rohamléptekben változnak. Szívesen olvasunk cikkeket, híreket viszont egyre többször azon kapjuk magunkat, hogy recepteket, vagy hírösszefoglalót már videós formátumban pörgetjük a youtubeon vagy Tiktokon, a klasszik tartalomfogyasztás kezd átalakulni. Ezzel pedig nekünk is és a média partnereknek is lépést kell tartanunk. A hirdetői igények is egyre komplexebbek, évről évre magasabb minőségi mutatókat kell elérnünk. A mi feladatunk, hogy edukáljuk a médiapartnereket és alkalmassá tegyük a weboldalukat a kampányok kiszolgálására, a lehető legegyszerűbb kódokkal és technológiai megoldásokkal. Ha a cégen belüli kihívásokat nézzük, vezetőként meg kell találnunk az egyensúlyt a produktivitás fenntartása és a túlterheltség megelőzése között. Sokféle kihívással kell szembenézzünk, amelyek egyaránt érintik a technológiai és szervezeti változásokat. Az agilitás, empátia, valamint az új technológiai és emberi megközelítések alkalmazása kulcsfontosságú a sikerességhez. Ez folyamatos kihívás.

Mennyit változott a piac azóta, hogy itt dolgozol?

„Csak” 2 éve vagyok itt, így inkább a pályafutásom kezdetétől érdemes vizsgálni a változásokat. Az elmúlt 10 évben a médiapiac jelentős átalakuláson ment keresztül, különösen a digitális technológia térnyerése miatt. Az online felületek, közösségi média, streaming platformok, és a programmatic hirdetések dominanciája mellett számos hagyományos médium veszített relevanciájából, míg a tartalomfogyasztási szokások is jelentősen megváltoztak. Korábban a mennyiség volt a fontos a kampányok tervezésénél most pedig a precíz célzás, a tudatosság és a hatékonyság. Régen minden ajánlatról, kampányról egyeztetnünk kellett, most pedig automatizált hirdetések terveznek, targetálnak, elemeznek. Sokszor nem könnyű tartani a technológiával a lépést, sőt, annyi féle lehetőség van, hogy már az is időnként kihívást jelent, hogy ne vesszünk el bennük. 😀

Mire vagy a legbüszkébb?

Ha a munkámról mesélek az embereknek, büszkeség tölt el, hogy olyan ismert brandeket tudok az Infinetyhez kötni, mint a Streetkitchen, Utazómajom, Egy.hu. Ha addig nem is értették, hogy pontosan mivel foglalkozom, egy kedvelt brand hallatán mindenki átfordul és elkezdi mesélni a személyes kapcsolódását a márkához. Egy-egy ilyen nagyobb brandet a portfólióba integrálni mindig hosszú folyamat, így büszke vagyok a csapatra, hogy olyan munkát végzünk, ami ezt lehetővé teszi!

Miért szeretsz itt dolgozni?

Folyamatosan fókuszban van a fejlesztés, a motiváció fenntartása és a teljesítményértékelés. Szeretem, hogy itt másodpercek alatt megmutatkozik, ha valakivel valami nincs rendben és azonnal támogatást nyújtunk. Családias csapat vagyunk, nem veszünk el a multis környezetben, épp ezért szabad teret kapunk az ötleteink megvalósításához és új megoldások kidolgozásához. A rugalmasság, a fejlődési lehetőségek biztosítása és a versenyképes kompenzáció kulcsfontosságú tényezők abban, hogy itt jól érzem magam.

Mivel telik egy átlagos munkanapod?

A nap hol kevesebb, hol nagyobb részét meetingek teszik ki, többségében házon belül vagy médiapartnerekkel. Talán a legfontosabb feladat, hogy azonosítsam a potenciális üzleti partnereket és növekedési lehetőségeket. A kampányok futtatásában a portfóliónak is nagy felelőssége van, mi felelünk azért, hogy a média partnerminden információt megkapjon és ha hiba van az oldalon, megoldjuk. Állandó jelleggel plusz-mínusz 100 weboldallal állunk kapcsolatban, mindig van ad-hoc orvosolandó feladat. Emellett részt veszek a hosszú távú stratégiai célok kidolgozásában, és koordinálom a szervezet különböző részlegeivel való együttműködést.

Hogyan töltöd a szabadidődet?

Igazi élményhajhász vagyok, nem szeretek egy percet sem elvesztegetni így mindent is csinálok, csak ne kelljen a négy fal között lenni. Szeretek utazni, nyáron a vizes, télen a havas – jeges sportokat űzni, jókat enni. Ahogy idősebb leszek egyre több pénzt és energiát áldozok növényekre és kertgondozásra (soha nem gondoltam volna magamról, hogy ezt élvezni fogom :D) Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, a szabadidőm nagy részét mégis a kutyáinkkal töltjük, ahová csak lehet velük megyünk. Tagja vagyok a lakóhelyünkön szerveződött civil állatmentőknek. Gyakran járok menhelyi kutyákat sétáltatni, általában haza is hozok egyet rehabilitációra ezután pedig támogatjuk az ebeket a családkeresésben.

Mi a legemlékezetesebb Infinety pillanatod?

Időben nem kell nagyon messzire szaladnunk. Az első negyedévünk nagyon jól sikerült, ezt pedig random, megbeszélés nélkül ünnepeltük meg az irodában. Gábor, a sales vezetőnk váratlanul rendelt egy csomó pizzát, Era az ügynökségi team vezetőnk pedig isteni finom babkát hozott. Annyira jó volt a hangulat, spontán volt az ünneplés. Akkor halmozottan azt éreztem, hogy fúúú milyen jó ehhez a csapathoz tartozni. 😀 Ezen felül volt még egy: kb 2 hete dolgoztam a cégnél amikor eljött a Halloween estéje és a buli napján tudtam meg, hogy Infinety-s hagyomány beöltözni. Már minden kölcsönző ki volt fosztva én pedig mindent meg akartam tenni annak érdekében, hogy kreatívnak tűnjek így sok opcióm nem volt: Jokernek öltöztem. A hajam zöldre festettem és valamilyen nagyon olajos, borzasztó minőségű arcfestékkel pingáltam ki magam. Amikor beléptem az ajtón, mindenki hangosan felnevetett. Jó volt friss dolgozóként megnevettetni a csapatot. ( a festékek levakarása már nem volt ennyire jó móka, képzelhetitek, hogy a szőke hajamat hányszor kellett utána megmosni :D )

Melyik a kedvenc filmed vagy sorozatod és miért?

Nincs kedvenc filmem, sorozatom, nagyjából mindenevő vagyok. Ha ki kellene emelnem egy valamit, a Nagy Pénzrablás nagyon lekötött. Emellett nagyjából minden filmet megnézek, ami New Yorkban játszódik.

Mi a kedvenc állatod?

Kutya. 😀 Egyébként a kedvenc szót nem szeretem. Tipikusan az az ember vagyok aki a csigát is átviszi a túloldalra, nehogy rálépjenek, ha tehetném egy egész állatkertem lenne otthon. ( Na jó, van is, de szívesen bővíteném a létszámot )