Az Infinety programmatic szolgáltatásairól

2017. június 30.

Az Infinety programmatic divíziója 2015 utolsó negyedévében alakult meg, amikor is a hazai piacon már egyre több helyről merült fel igényként az automatizált hirdetéskiszolgálási rendszereken történő megjelenés, valamint a programmatic algoritmusok targetálási hatékonyságainak kihasználása a hirdetői és az ügynökségi oldalon egyaránt. 2017-re a programmatic divízió az egyik legdinamikusabban fejlődő üzletágunkká vált, ahol partnereinkkel közösen napról-napra egyre hatékonyabb és egyre kreatívabb megoldásokkal segítjük Ügyfeleinket hirdetési céljaik megvalósításában. Ebben a blogbejegyzésben programmatic szolgáltatásaink áttekintésén túl az üzletágunk filozófiájával is szeretnénk megismertetni az olvasót.

Programmatic divíziónk alapelvei

Amikor programmatic szolgáltatásaink kialakításán kezdtünk el dolgozni, – úgy ahogy 2010-ben az Infinety megalakításakor –, most is az ügyféligények határozták meg azt a keretrendszert, amiben érdemesnek gondoltuk megkezdeni működésünket, és amelyben versenyképes, minőségi szolgáltatásokat tudunk nyújtani. Három kiemelten fontos ügyféligényt azonosítottuk: 

A mennyiségi kritérium tekintetében teljesen egyértelmű kihívást támasztott a piac; programmatic portfóliónkat úgy alakítsuk ki, hogy – amennyiben az Ügyfélnek igénye adódik rá – a korábbi negotiated deal-ek mennyiségével akár azonos mértékben tudjon megjelenést vásárolni.

Minőség tekintetében a hirdetési zónák kerültek kiemelt figyelembe ügyféloldalon. A publisherek számára az SSP szolgáltatók egyik gyakori érve, hogy a programmatic értékesítés során olyan inventory elemek is értékesíthetővé válnak, amelyek egyébként kevésbé vonzóak a hirdetők számára. Léteznek tehát olyan szereplők, akik portfóliójuk prémium elhelyezéseit nem bocsájtják programmatic értékesítés alá, így azok elérhetetlenek, a hirdetőnek be kell érnie a „maradékkal”. Az Infinetynél ezt nem gondoltuk járható útnak, ezért portfóliónk valamennyi zónáját elérhetővé tettük programmatic vásárlásra.

A transzparencia kérdésköre, ahogy a display üzletág esetében is, megkerülhetetlen a programmatic értékesítés során. Teljes joggal, ugyanis sok hirdető számára a korábban használt open vásárlások már olyan rossz tapasztalatokat mutattattak, amelyek sokakat elbátorítottak a programmatic használatától. Itt leginkább a blind networkökre és a nem megfelelő hirdetési környezetre gondolunk. Az hirdetési környezet kérdésben nyugtalanságra ad okot, hogy a mai napig olyan óriások is áldozatául esnek, mint például a Youtube. A blind netwörkök azok a szereplők a programmatic médiaoldalán, akik az értékesített portáljaikat valamilyen szándéktól vezérelve nem teszik transzparenssé a vásárlói oldal számára, így a hirdetőnek nincsen tudomása róla, hogy üzenete pontosan melyik domain-en jelent meg. Utóbbi kérdésben az Infinety a zéró tolerancia elvét követi. Minden elhelyezésünk teljesítménye site szinten mérhető, és minden digitális kampányhoz biztosítjuk a statisztikai hozzáférést, valamint a rendszeres riportolást Ügyfeleinknek. Ezen kritériumok betartására valamennyi médiapartnerünknek jogi kötelezettséget kell vállalnia.

Hol tartunk most?

Az Infinety jelenleg három exchange szolgáltatóval áll kapcsolatban. Ezek a Google Ad Exchange, a Rubicon Project és az Adform rendszerei. Rövidtávú terveink között szerepel, hogy SSP partnereink körét tovább bővítsük, ezáltal egyre jobb integrációs és együttműködési lehetőségeket tudjunk teremteni Partnereinknek és DSP platformjaiknak egyaránt. Elérhetőek vagyunk az open network-ön keresztül, egyedi igények mentén private deal-eket és PMP együttműködéseket kínálunk, valamint a Rubicon Project Orders Non Guaranteed felületén előre csomagolt, tematikus sitemixeinket is megtalálhatják Partnereink. Természetesen a programmatic értékesítés is multi-screen zajlik, tehát a desktop felületeinken túl a mobileszközök piacán is jelentős mennyiségeket teszünk elérhetővé. A pontos számok tekintetében havi szinten akár 250 000 000 impression-t vagyunk képesek kiszolgálni egyre növekvő portfóliónkon. A programmatic inventorynk platformonkénti kihasználtságáról, leginkább a mobilra fókuszálva egy hírlevél prezentációban is beszámoltunk, amely számos további érdekességet tartogat az érdeklődöknek.

Kép forrása: Infinety hírlevél
Adatok forrása: 2017.Q1 Infinety programmatic portfólió

A fenti ábrát leginkább leendő médiapartnereink figyelmébe szeretnénk ajánlani. Az Infinety portfólióját ugyanis nemzetközileg szinte minden országból vásárolják, ezáltal ­– korábban teljesen ismeretlen – hirdetők is vesznek megjelenéseket oldalaikon, amelyeket kizárólag egy olyan nemzetközileg is aktív Ad Network képes összekötni a lokális szereplőkkel, mint az Infinety.

Tervek a jövőre

Az idei év eddigi egyik legnagyobb sikerének azt tartjuk, hogy portfóliónkat felkészítettük rich media és videós megjelenések kiszolgálására a programmatic felületeken keresztül is. Ezáltal az Infinety-t választó hirdetőknek nem kell kizárólag a statikus, IAB standard bannerek használatára szorítkozniuk; lehetőségük adódik kreatív, sokszínű és az image célokat jobban segítő, erőteljes megjelenések megvásárlására is. A trendek és fejlesztési irányvonalak bemutatása nem lenne teljeskörű, ha nem beszélnénk a programmatic értékesítés egyik legfontosabb felületéről, a Data Management Platform-ról (DMP) is néhány mondatban. Az adatgyűjtés aktívan zajlik az Infinety-nél, így a programmatic deal-ek hatékonyságát 2nd party adatok segítségével tudjuk növelni. A szegmensek kialakításában szintén az ügyféligények játszanak kulcsszerepet. Általuk történik ugyanis a szegmentáció és a minőségbiztosítás, hogy egy cookie valóban releváns információkat tartalmazzon az Ügyfél számára.

Ha a jövőt nézzük, akkor a fenti két pontról, vagyis a rich media integrációról, valamint a DMP oldali fejlesztésekről gondoljuk úgy, hogy valamennyi szereplő számára fontos irányvonalakat jelölnek ki a piacon. A továbbiakban pedig trendszerűnek látjuk, hogy a display piacról emeljünk át több olyan terméket és szolgáltatást, amelyek ki tudják használni a divíziók és a különböző értékesítési csatornák közötti szinergiákat. Gondolunk itt a például tartalommarketing irányából érkező újdonságokra a programmatic vásárláson keresztül, beleértve a szponzorációs vagy tartalomba ágyazott megjelenéseket is. Ezen felül természetesen az elérhető zónák és felületek állandó, minőségi bővítése a célunk. Mindezt annak érdekében tesszük, hogy a hazai piacon is egyre növekvő keresletet még inkább ki tudjuk szolgálni. 

Kép forrása: IAB Hungary Adex 2016.